
20 legegészségesebb nassolnivaló
A januárt nyugodtan ki lehetne nevezni a fogyókúra hónapjának, mert bárkivel beszélek, mindenki arról panaszkodik, hogy milyen sokat hízott az ünnepek alatt, és most lázas fogyókúrában van, hogy le tudja adni a felesleget.
Aki fogyókúrázott már életében, az megtapasztalta az ún. jojóeffektust is, amikor is a kínkeservesen, hónapok alatt leadott kilók úgy jönnek vissza napok alatt mintha mindig is ott lettek volna. A legrosszabb az egészben, hogy a teljes fogyókúra lemondásokkal, tiltásokkal teli, ami ellen még én – aki egészségesen él – is tiltakozok. Az egyik legnagyobb lemondás valószínűleg a nassolnivalókhoz kapcsolódik, hiszen hiába tudjuk, hogy hízlal, annyira finom és úgy eteti magát.
Jó hír, azonban, hogy a diéta alatt sem kell feltétlenül lemondani a nassolnivalókról, elég őket egészségesebb alternatívára cserélni. Ehhez a könyvben is van rengeteg ötlet, de most itt is megosztok veled közülük mindjárt 20-at is. Fogyaszd őket mértékletesen!
20 legegészségesebb nassolnivaló
1. Étcsokoládé
Ugyan a csapból is az folyik, mennyire egészségtelen a csokoládé, ez a tiszta, adalékanyagoktól, ízfokozóktól mentes étcsokoládéra szerencsére egyáltalán nem igaz. Az étcsokoládé egészséges összetevőket tartalmaz, ráadásul képtelenség belőle egy egész táblával egyszerre megenni.
2. Olajos magok
A mandula, mogyoró, kesudió, dió, pisztácia és a többi olajos mag értékes telítetlen zsírokat, antioxidánsokat, ásványi anyagokat és vitaminokat tartalmaz. Rendszeres, mértékletes fogyasztásuk nagyon jó hatással van a szervezetre. Fontos, hogy natúr változatokat válassz.
3. Avokádós szendvics
Akár főétkezésként, akár köztes étkezés alkalmával is jó választás lehet az értékes tápanyagokat tartalmazó avokádó. Egy kevés sóval, borssal és citrommal pillantok alatt finom krémet készíthetsz belőle, amit pirítóssal, gyümölcsökkel vagy friss zöldségekkel is fogyaszthatsz.
4. Almacsíkok
Az alma az egyik legolcsóbb és legegészségesebb hazai gyümölcs. Tudod: minden nap egy alma és az orvos alhat. Tízóraira vagy uzsonnára egyszerűen csíkozz fel magadnak egy szép, nagy almát. Ropogtasd el akár munka közben, akár a tv előtt. Meglátod, egy idő után már a szervezeted is kérni fogja.
5. Csírák
Az értékes vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó csírák a mag minden életerejét tartalmazza. És bár szendvicsekhez, főételek díszítéseként kedvelt, csak kevesen gondolnak rá nassolnivalóként. Nekem az édeskés búzacsíra a kedvencem. A beáztatott mag néhány nap alatt kicsírázik, ilyenkor pedig finom, édeskés nasi lehet belőle.
6. Zöldségchipek
Ha a nassolnivalók közül a chipsek hiányoznak a legjobban, akkor mindenképpen próbáld ki a zöldségchipeket. Készülhet céklából, sárgarépából, kelkáposzta leveléből, zellerből vagy karalábéból is. Vékonyan szeleted fel, majd sütőpapírod süsd addig, amíg finom, ropogós lesz. A gyerekek is szeretik a színes chipseket.
7. Csicseriborsó
Amióta csak először találkoztam a csicseriborsóval, azóta imádom. Párolva, főzve, levesként vagy éppen nassolnivalóként is. A párolt csicseriborsóból ugyanis az egyik legfinomabb és legtáplálóbb nasi készíthető.
8. Fagyasztott gyümölcsök
Bár most éppen nincs szezonja a bogyós gyümölcsöknek, fagyasztva szinte bármelyik fajtát be tudod szerezni. Nálunk nagy kedvenc az áfonya, a feketeribizli és a málna is. Nekem személy szerint a fagyasztott meggy a kedvencem.
9. Édes chipsek
Ha már készítettél zöldségchipset, akkor ugyanilyen könnyen fog menni az édeschipsek gyártása is. Válassz hozzá egy finom almát, édesburgonyát, körtét vagy éppen körtét. Garantáltan nem marad egy darab sem belőle.
10. Uborka
Nálunk nagy kedvenc az uborka, számolatlanul veszem a boltban, mert soha nem lehet elég belőle. Egyszerűen felkarikázom és magában nassoljuk, vagy éppen hosszú csíkokra szelem, és krémes mártogatóst készítek mellé. Örök kedvenc.
11. Friss gyümölcs
Ha édesség után sóvárogsz, a legjobb, ha friss gyümölccsel enyhíted a vágyadat. Almából, körtéből, narancsból, mandarinból, banánból vagy éppen ananászból csinos kis gyömülcstálat készíthetsz, amit akár filmezés közben el lehet pusztítani.
12. Müzliszelet
A hétvégén hosszú perceket töltöttem a nassolnivalók között, finomított cukor- és tejmentes müzliszeletet kerestem, de nem találtam. Aztán egy kicsit böngésztem az internetes és rájöttem, hogy ezt otthon is villámgyorsan el tudom készíteni. Így legalább pontosan tudom azt is, hogy mi van benne. Hamarosan a receptet is kiteszem majd.
13. Mandulavajas alma
Nem csak az olajos magok, de a belőlük készült vajak is nagyon finomak és táplálóak. És simán eszem kenyérre kenve vagy éppen gyümölccsel együtt is. Próbáld ki. A kesudióvaj és a mandulavaj az én személyes kedvencem.
14. Mogyoróvajak zeller
A ropogós zellerszár a ropi egy egyik legjobb helyettesítője, natúr mogyoróvajba mátogatva pedig még különlegesebb ízvilágot varázsolhatsz magadnak.
15. Pattogatott kukorica
Míg a vajas pattogatott kukoricát az egyik legegészségtelenebb nassolnivalóként tartják számon, a natúr vagy maximum enyhén sózott változatát mértékletesen, de fogyaszthatod.
16. Banán
Köztes étkezésekkor vagy amikor csak úgy bekapnánk valami finomat, rajzolni sem lehetne tökéletesebbet egy banánnál. Nálam mindig van egy az irodában is.
17. Turmix
A frissen készített gyümölcsturmixok rengeteg vitamint tartalmaznak, miközben nagyon-nagyon finomak és változatosak is. Nálunk minden reggel kerül friss turmix az asztalra, de fogyaszthatod köztes étkezés helyett vagy nasiként is.
18. Saláta
Az előre elkészített salátamixeket igazi változatosságot kínálnak a nem túl nagy salátafogyasztók számára is. Egyedül arra kell figyelned, hogy az öntet is kalóriaszegény összetevőkből készüljön. Én most a tökmagolajért rajongok, de tehetsz rá balzsamecetet, szezámolajat, mákolajat vagy éppen olívaolajat is.
19. Párolt sárgarépa
Tudtad, hogy a sárgarépa az egyetlen olyan zöldség, amelyből megfőzve sokkal több vitamint és ásványi anyagot tud hasznosítani a szervezet, mint nyersen. Arról nem is beszélve, hogy párolva sokkal finomabb, édeskésebb az íze is. Én egyszerűen csak felkarikázom, néhány perc alatt puhára párolom és az irodában, tízóraira szoktam megenni.
20. Karalábé
Mostanában a karalábé a legnagyobb favorit a családban. Tucatszám hordom haza, mégis mindig kevés. A kislányom magában, reggelire eszi, de felkockázva társasozás közben is pillanatok alatt elfogy. Az édeskés íze miatt a férjem is gyakran rányúl.
Korábban összegyűjtöttem 50 egészséges szokást is, amelyekkel könnyebben indulhat az új év. Kattints ide és olvasd el őket itt »
Ha tetszett a bejegyzés, kattints a Tetszik vagy a Megosztás gombra!
Pingback: Egészséges nassolás: ha okosan csinálod, lehetséges! - Zöldsaláta()